Vitaminok és a vas tanulást segítő hatásai
Miért nélkülözhetetlen a normál ásványi anyag- és vitaminellátottság a hatékony tanuláshoz? Hogyan befolyásolja a gyermekek szellemi és fizikai teljesítőképességét a vashiányos vérszegénység? A héten ezekre a kérdésekre keresünk választ!
Tápanyagok egyensúlya
A kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás, az aktív sportos élet, valamint a lélek-test harmóniájának egyensúlya minden életszakaszban elérendő cél. Persze felnőtt fejjel sokszor nincs időnk minden nap ezzel foglalkozni, hiszen a különféle teendők végelláthatatlannak látszó sora sokszor félelmetes áradatként zúdul a nyakunkba. Azonban, ha gyermekünk egészségéről és jólétéről van szó, már más szemszögből közelítjük meg a dolgot.
Természetesen a kicsik fizikai és szellemi fejlődésének támogatása elsődleges, hiszen ők még segítségünkre szorulnak. Éppen ezért a mi felelősségünk, hogy megfelelő módon tápláljuk, neveljük és védjük szervezetüket nemcsak az esetleges mechanikai sérülésektől, hanem az egyéb nehézségektől, betegségektől is. Ehhez alapvető immunrendszerük normál fejlődésének támogatása, erősítése. Ahogy felnőtt korban, úgy a gyerekek esetében is lényeges a magas tápértékű, változatos és egyszerű cukroktól, szénhidrátoktól mentes étkezés biztosítása. Ehhez társulnia kell a természetben eltöltött aktív szórakozásnak, kirándulásnak. Így a közösségbe kerülés során minimalizálható a nem kívánt betegségek megjelenése. Továbbá a gyerkőcök baktérium és vírusállománya minden probléma nélkül tud a megfelelő módon keveredni, ezzel is elősegítve immunrendszerük fejlődését.
Ez így leírva jól hangzik, azonban a hétköznapokban kivitelezni már korántsem olyan egyszerű. Miért? Sajnos a napjainkban beszerezhető élelmiszerek döntő többsége már nem rendelkezik olyan mértékű tápanyagtartalommal, mint a korábbi évtizedekben. Ebből következik, hogy a szükséges nyomelem, vitamin és ásványi anyag bevitelhez rendkívül nagy mennyiségben kellene ételeket elfogyasztani, ami lássuk be kivitelezhetetlen. Szerencsére ezek a szükséges elemek étrend-kiegészítők segítségével helyettesíthetők.
Pótlásukra azért van szükség, mert egy esetleges vitaminhiányos állapot következtében csökkenhet a gyermekek koncentrációs képessége, fejlődésük üteme lassulhat, idegrendszeri és fizikai állapotuk romolhat. Ennek következtében gyakrabban lehetnek betegek, melyből lassan és hosszú idő árán tudnak csak kikecmeregni.
Itt kihangsúlyoznám, hogy az agy és az idegrendszer optimális működéséhez nélkülözhetetlen többek között a vízoldékony és így gyorsan kiürülő B-vitaminok bevitele. Ezek többsége hüvelyesekben, magvakban és különféle állati eredetű élelmiszerekben (tojás, tejtermékek, fehér- és vöröshúsok, belsőségek, halak, tengergyümölcsei) vannak jelen. Ha esetleg a család vegetáriánus, vegán étrendet folytat, vagy valamilyen ételallergia, ételintolerancia esete áll fenn, akkor még nagyobb figyelmet kell szentelni a táplálékkiegészítők tudatos alkalmazására. Különösen igaz ez a B12-vitamin esetében, mely kizárólag állati eredetű termékekben van jelen.
Szerencsére a MARNYS® étrend-kiegészítői harmonikusan tartalmazzák a szervezet számára szükséges vitaminokat és értékes anyagokat. Így mind a 3 fajta - PROTECT JUNIOR - Immunturbó minihősöknek, JUNIOR VIT – Méhpempővel a minihősökért, FERROBINE MAX VASKONTROLL – Gyomorbarát vaspótlás – gyermek immunerősítőnkben megtalálhatók a B-vitaminok. Ezzel járulva hozzá a lurkók egészségéhez és jobb teljesítőképességeikhez.
Vashiányos vérszegénység veszélyei gyermekkorban
Szóba került a gyerkőcök vitaminhiányos állapotából fakadó csökkent aktivitás és teljesítmény, de a vashiány okozta nehézségek taglalása még hátra van. Pedig a hiánybetegségek sorából a vashiányos vérszegénység és az ezzel járó problémák messzemenően kiemelkednek.
A vashiány az egész szervezetet érinti, de erős figyelmeztető jeleit gyermekeinken sokszor csak akkor vesszük észre, ha már jelentős a probléma. Figyelemfelhívó lehet például a sápadtság, fáradékonyság, gyakori fejfájás, fakó és száraz bőr, töredezett haj, erős hajhullás, repedezett köröm, valamint az alacsony koncentrációs képesség. A vashiány igazolásához mindenképpen vérvétel szükséges, mely egyértelműen kimutathatja annak tényét. Azonban nem kell megvárni míg a hiány súlyossá válik, érdemes bizonyos időközönként megnézetni gyermekünk állapotát.
Mindezek ismerete mellett azért a prevenció másfajta szükségességéről sem szabad megfeledkezni. Vagyis kiegyensúlyozott, változatos étrenddel és vaskészítmények tudatos alkalmazásával elkerülhető a vashiányos hiányállapot kialakulása. Tehát itt is a megelőzésen van a hangsúly!
A fent említett kellemetlen tüneteken kívül a vashiányos állapot következtében a gyermekek fogékonyabbakká válhatnak a betegségekre és esetleges sérüléseik, sebeik is lassabban gyógyulnak. Általános gyengeség áll be, mely rossz közérzetet eredményez. Ezek a negatív következmények gyakran ott mutatkoznak meg, hogy az amúgy jó szellemi képességekkel rendelkező gyermek látványosan ront az iskolában és képtelen a korábbi teljesítményét hozni.
Szerencsére a MARNYS® FERROBINE MAX VASKONTROLL – Gyomorbarát vaspótlás nevet viselő étrend-kiegészítője ideális megoldást jelenthet a vashiány megelőzésében, illetve a már esetlegesen kialakult probléma kezelésében egyaránt. A termék biszglicinát (másnéven vas-kelát) formájában tartalmazz vasat, továbbá cinket és B-komplexet (B1-, B2-, B9- és B12-vitamin). Így több oldalról támogatja a gyermekek testi és lelki egyensúlyát. A FERROBINE MAX-ról érdemes tudni, hogy hatóanyaga a vas-kelát jobban tolerálható a gyomorban/bélrendszerben, mint a vas egyéb oldatai, ezáltal 20%-kal csökkenti az emésztőszervi kellemetlenségeket, például az émelygést, hányingert, székrekedést. A termék további előnye, hogy minden életkorban, sajátos szükségletekkel rendelkezők számára – gondolok itt például az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásától tartózkodókra - egyaránt alkalmas.
Így a vashiányos vérszegénységgel küzdőknek, 4 éves kor feletti fejlődő gyermekeknek, serdülőknek, sportolóknak, vegánoknak és vegetáriánusoknak ugyancsak kiváló választás. Továbbá alkalmazható várandósság (terhesség alatti vashiányos vérszegénység esetén), valamint szoptatási időszak esetén is.
Válasszuk akár a MARNYS® vas tartalmú készítményét vagy más gyártó termékét, a legfontosabbat, gyermekeink egészségének védelmét soha ne veszítsük szem elől. Így segítve őket hozzá egy boldogabb és egészségesebb élethez.