Immunerősítés és szépségápolás egyszerre? - Velünk lehetséges!
Az immunerősítés és szépségápolás látszólag nagyon távol állnak egymástól. Pedig sokkal több közös van bennük, mint azt elsőre gondolnánk!
A szépség belülről fakad – hangzik az oly sokat emlegetett és jól ismert mondás. Talán kissé elcsépeltnek tűnhet, de nagyon is van igazságalapja. A mélységi meglátása, értelmezése és tudatosítása azonban már oly szerteágazó, hogy nehéz egy közös, mindenki által elfogadott platformra hozni.
Leggyakrabban a belső szépség fogalmán az egészséges és kiegyensúlyozott lelki állapotot értjük. A bennünk rejlő megelégedettséget és boldogságot, mely tükröződik a külsőnkön.
Azonban a szépség belülről való táplálásának van egy másfajta aspektusa is. Ez nem más, mint az egészséges immunrendszer védelme, fenntartása és elérése. Hiszen a betegségektől mentes test nélkül szépségünk sem tud kiteljesedni. Ezért érdemes a szépségápolást összhangba hozni szervezetünk, immunrendszerünk egészségével is!
Kezd a méregtelenítéssel!
Mindennek az alapja a jól működő immunrendszerben gyökerezik, azonban a 21. század kemikáliáktól tobzódó valóságában egyre nehezebb „tisztán” tartani szervezetünket. A vegyszerek, gyorsételek és a mozgásszegény életmód gyakran a test elsavasodásához vezet, mely bőrünkön is negatív jeleket hagyhat. A túlsúly és az esetlegesen megjelenő különféle bőrproblémák (például akné) elkerülése végett legelőször érdemes a méregtelenítésre helyezni a hangsúlyt.
Igaz, azt írtam, hogy méregtelenítés, de itt nem a klasszikus léböjtre vagy káposztaleves diétára gondolok. Sokkal inkább az emberi szervezet normál esetben jól működő öntisztító folyamatainak támogatására, illetve optimalizálására. Vesénk és májunk remekül kiszűri az egyéb szerveinkből, vérünkből eltávolítandó méreganyagokat, azonban munkájukat tudatos életmód folytatásával, testmozgással, minőségi étrend-kiegészítők alkalmazásával igenis segíthetjük!
Érdemes tehát elhagyni a finomított szénhidrátokat, cukrokat, zsíros ételeket, tejtermékeket, esetleg a vörös húsokat, fast foodokat, üdítőket. A fokozott testmozgás, túrázás és aktív életmód folytatása tovább javíthatja általános fizikai állapotunkat. A MARNYS® PHYTALGEM DREN - Iható méregtelenítés étrend-kiegészítő tudatos, kúraszerű alkalmazásával fokozhatjuk szervezetünk tisztulását, anyagcsere-folyamatait, amellett, hogy értékes tápanyagokkal töltjük fel raktárait.
A vegán formulájú immunerősítő, méregtelenítő készítmény összetételében megtalálható fiatal borókahajtás és nyírfarügy komplex ásványi anyag- és nyomelempótlóként funkcionál. A maté- és zöldtea organikus kivonata általános tisztító és energizáló hatásával segíti a szervezetet, míg az ananászlé-koncentrátum zsíranyag-csere fokozó, ízületi gyulladás ellenes, csonterősítő és vesetisztító tulajdonsággal bír. A termék további összetevői közt szerepel még a bio édeskömény, mely remek puffadásgátló. Az itthon kevésbé ismert guarana energetizáló hatásával a kávéhoz hasonlatosan élénkít, valamint hangulatjavító funkcióval is rendelkezik.
Erősítsd szervezeted!
A test öntisztító folyamatainak optimalizálása után az immunrendszer megfelelő erősítésére kell helyezni a hangsúlyt. A nemkívánatos méreganyagoktól mentesített emésztőrendszer könnyebben tudja hasznosítani az oda juttatott vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat, így általános egészségi állapotunk is javulhat.
A kiegyensúlyozott, tápanyagokban dús étkezés mellett fontos, hogy megfelelő mennyiségű C-vitamint is magunkhoz vegyünk. A Szent-Györgyi Albert által felfedezett, vízben oldódó C-vitaminról jó tudni, hogy nélkülözhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez. Fáradtságcsökkentő, idegnyugtató, gyulladáscsökkentő és felső légúti betegségeket megelőző szerepe elvitathatatlan. Továbbá szükséges a megfelelő kollagénképződéshez és beépüléshez. A C-vitamin kóros hiányában skorbut alakul ki, melyet egy időben a tengerészek betegségeként emlegettek.
Igaz, olyan zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható, mint például a narancs, a paprika, a káposzta vagy a csipkebogyó, mégis ajánlott napi szinten étrend-kiegészítő formájában plusz mennyiségben bejuttatni belőle.
Ehhez tökéletes választás a MARNYS® VIT-C 1000- Immunkontroll a liposzómák erejével liposzómás C-vitaminja. A termék különlegessége, hogy a hatóanyagokat úgynevezett liposzómákba csomagolva tartalmazza, így biztosítva magasabb hasznosulást. A hatékonyabb beépülést a folyékony formula még pluszban támogatja. A VIT-C 1000-ről érdemes azt is tudni, hogy laktóz- (tej-), glutén-, valamint cukormentes és VEGÁN!
Szépülj sejttáplálással!
Az immunrendszer alappillérének megerősítése után végre a szépség irányába fordíthatjuk tekintetünket. Ha a méreganyagoktól a lehető leginkább mentesítettük magunkat, egészségesen étkezünk, mozgunk és erősítjük szervezetünket C-vitaminnal, akkor már rengeteget tettünk azért, hogy külsőnk is esztétikusabbá váljon.
A fokozottabb zsíranyag-csere karcsúbb külsőt generál, míg a C-vitamin ellátottság az említetteken túl a bőr szépségében ugyancsak szerepet játszik. Továbbá segíti a sebgyógyulást és részt vesz a kollagénszintézisben.
A kollagén fogyasztásának fontosságáról napjainkban egyre több szó esik, szerencsére. A kollagén egy fehérje, amely az izomzat, a kötőszövet, az ízületek, a haj, bőr és köröm egészséges állapotáért felel. Ezen felül hiánya fokozhatja a cellulit képződését. Habár a kollagént szervezetünk saját maga képes előállítani, mennyisége az idő előre haladtával folyamatosan csökken, ezért pótlására felnőttként kiemelt figyelmet kell fordítani.
A kollagén természetes forrása az állati eredetű táplálék, vagyis a halak és húsok, illetve leginkább a belsőségek. Ezeket a típusú ételeket pedig napjainkban egyre kevesebbet fogyasztjuk, így a kollagén pótlására célszerű étrend-kiegészítőket segítségül hívnunk! Ehhez a MARNYS® ARTROHELP MARINE - Konzervált fiatalság terméknél keresve sem találhatnánk jobb megoldást. A készítmény 10 000mg I-es típusú hidrolizált, peptid formájú tengeri halkollagén, kálcium, hialuronsav, glükozamin, kondroitin-szulfát, magnézium és vitamin (B2-, B6-, C-, K2-, D3-vitamin) összetétellel rendelkezik. Vanília ízének és por állagának köszönhetően vízbe, növényi tejbe vagy joghurtba keverve még kellemes fogyasztási élményt is nyújt.
Érdekesség, hogy a boltok polcain elérhető kollagéntartalmú étrend-kiegészítők marhából sertésből és tengeri halból származnak. Ezen típusú termékekhez a kollagént az állatok porcából, csontjából, illetve a hal esetében pikkelyből nyerik ki.
A MARNYS® ARTROHELP MARINE terméke mellett a BEAUTY COL LIQUID - A szépségvitamin nevet viselő készítményben ugyancsak találhatunk marhából származó kollagént. Mind a két étrend-kiegészítő esetében a hatóanyag hidrolizált, peptid formában van jelen. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen a nagy molekulájú kollagén-fehérjét apróbb darabokra bontják, hogy könnyebben emészthető legyen. Ezzel garantálva a hatékonyabb beépülést és hasznosulást.
A C-vitaminnal kiegészített rendszeres kollagén megfelelő és tartós fogyasztása által bőrünk, hajunk és körmeink állapota javul. Így napról-napra szebbnek egészségesebbnek és elégedettebbnek érezhetjük magunkat.